Testtömeg : 21-72 kg
Marmagasság : 67-94 cm
Táplálkozás : kisebb méretű patások (gazellák), kisemlősök, madarak
Szaporodás : 90-95 napi vemhesség után 1-8 kölyköt ellenek
A
gepárd jelenleg a Föld leggyorsabb szárazföldi
állata. Teljes mértékben a füves
puszták,szavannák szintén gyorsan futó növényevőinek
elejtésére specializálódott. Akár
114 km/órával is tud rohanni, de ezt a sebességet
a hatalmas energiaveszteség miatt csak kb. 275 méterig
tudja tartani. A többi macskafélétől
nyúlánk testalkata, hosszú lába és
viszonylag kis feje különbözteti meg. A karmait a
kutyafélékhez hasonlóan nem tudja
visszahúzni. A fogai kisebbek a család többi
tagjához viszonyítva. Ez szintén a
gyorsasághoz való adaptáció
következménye, miután orrlyukai - a
légzést megkönnyítendő - meglehetősen nagyok,
és így kisebb hely jut a foggyökereknek. Belső
szervei közül a szíve, tüdeje és
mája szintén nagyobb méretű. Hosszú farka a
futás közben az egyensúly megtartását
segíti elő.
Jellegzetes pettyes bundája
segítségével jól beolvad
környezetébe. Miután hosszabb távon
képtelen üldözni kiválasztott
zsákmányt, azt észrevétlenül meg kell
közelítenie, majd biztos távolságból
valósággal lerohanja. Egy ilyen futam
legtöbbször 20 másodpercig tart. Nagyon nagy
hibaszázalékkal vadásznak, ami azért is
jelentős, mert egy-egy roham hatalmas energiaveszteséggel
jár.
Miután megvan a zsákmány, gyorsan el kell
fogyasztaniuk, mielőtt más ragadozók odaérnek.
Filigrán testalkata miatt nem lehet ellenfele az oroszlánnak és a hiénának, amik ráadásul csapatban támadnak.
A nőstények rendszerint
márciustól júniusig ellenek,
általában 3-5 kölyök születik. A
kölykök szürkés színűek és egy
fekete sörény húzodik végig a hátukon.
A hatékony rejtőszínre nagy szükségük
van, hiszen a kölykeit egyedül nevelő anya a vadászat
miatt sokat kell magára hagynia őket és rengeteg az
ellenségük a sakáltól az oroszlánig. A
fiatalok mortalitása 90%-os is lehet egyes területeken, a
legtöbbel az oroszlánok végeznek. A 6 hetes
kölykök már követik anyjukat, akivel 13-20
hónapos korukig maradnak együtt. Az
ivarérettséget 2 éves korukban érik el.
A fiatal hím testvérek sokszor együtt maradnak
és koalíciót alkotva hevesen védelmezik
territóriumukat. Gyakran előfordul, hogy a csetepaték
gyilkossággal végződnek. Ebbe a szövetségbe
esetenként nem rokon hímeket is "felvesznek". A
nőstények viszont egyedül élnek, rendszerint az
anyjuk territóriumához közel. A hím
koalíciók területei rendszerint több
nöstényével is átfedőek.
A gepárd az egyetlen "háziasított" nagymacskaféle. Az indiai fejedelmek udvari vadászai elsősorban indiai antilop vadászatára idomították. Jelen helyzetük igen kritikus. Nem is a közvetlen vadászat jelent veszélyt rájuk, hanem a nagyfokú specializáltságuk, ami megnehezíti az ember által megváltoztatott környezethez való alkalmazkodást és nagyban hozzájárul ahhoz, hogy kipusztulóban lévő fajnak tekintsük a gepárdot. Hogy ezt elkerüljük, mindenkép szükség van a hathatós nemzetközi védelemre.
A csökkent egyedszámból fakadó egyik legnagyobb veszély a beltenyészettség, a genetikai diverzitás csökkenése. Ezért volt és van szükség az állatkertekben élő egyedek törzskönyvezésére, szabályozott szaporítására.
Az afrikai alfajai a következők:
Acinonyx jubatus jubatus
- Dél-Afrika, közel 5500 egyed (Namíbia
rendelkezik a legnagyobb populációval, közel 2500
egyeddel)
Acinonyx jubatus raineyi - Kenya, 1000 egyed alatt
Acinonyx jubatus ngorongorensis - Tanzánia és Kongó
Acinonyx jubatus soemmeringii - Nigériától Szomáliáig
Acinonyx jubatus hecki - Északnyugat-Afrika, az IUCN szerint mindössze 250 egyed
Az ázsiai alfajok:
Acinonyx jubatus raddei - Kaspi-tenger melléke, valószínűleg kihalt
Acinonyx jubatus venaticus - hajdan India és Közel-Kelet, az IUCN szerint mindössze 30-60 egyed maradt meg Iránban
Más rendszerek csak az afrikai (A.j. jubatus) és ázsiai alfaját (A.j. venaticus) különböztetik meg.
Egyesek a királygepárdot külön alfajba sorolják Acinonyx jubatus rex néven. Pedig valójában csak egy színváltozatról van szó, hasonlóan a fekete párduchoz. Hosszú évekig nem tudtak a tudósok mit kezdeni azokkal a beszámolókkal és gepárdbőrökkel, amelyek egy különleges mintájú állatról tanúskodtak. Először 1975-ben igazolták fényképekkel a létét a dél-afrikai Krüger Nemzeti Parkban. Először azt is feltételezték, hogy a gepárd és a leopárd hibridje a különös állat, utóbb kiderült, hogy csak egy recesszív génre visszavezethető ritka színváltozat. Normál gepárdoknak is születhet ilyen színváltozatú utóda, mint ahogy azt már fogságban tartott egyedeknél is megfigyelték.